Valójában a zene az az absztrakt műfaj aminek semmi köze az eredetéhez, a  zajhoz. Olyan művészeti ág, ami túllépett a természet megértésén vagy leutánzásán. Mint az egyszerű matematika és a számítástechnika közötti mérhetetlen dimenzióváltás. Ahogyan az "egy * egy"-ből egy külön kis élő környezetet tudott teremteni amitől a számítógép működni tud. A számtanból izolálták a logikát, és kötött kereteiből nem tudtak kiszabadulni építőkövei (a számok) az anarchiába. A zene a zajból izolálta a hullámhossz, amit herc számok alapján sorrendbe raktak. Akkord nevű ketrecbe zárta, amik egyben egy egységet is jelent. Így a magas és a mély hangokra ugyanazt a sémát alakította ki. A láncra vert zajok közül a használhatatlan sallang vagy fars hangokat pedig kiirtották. Hangsorokat alakítottak ki, amik stílusokat is meghatároznak, de még a legdisszonánsabb jazz sem merít témát, a természet hangjaiból. Debussy is csak a zene nyelvén próbálta sejtetni a természetet, de autentikusság nélkül. Akár a zajt használó performansz zenészek sem az állandó susogást, neszt mesélik el, amire folyton figyelned kell, mert oly információt tartogat ami  veszélyre vagy szép beszédre figyelmeztet. 

A festészet a látottakra hagyatkozik, reménykedve a néző kegyében ha elég hű marad ahhoz, talán festménynek értékeli. A festmények közül így a legnaivabb felfogás, a fotorealisztikus nézet, hiszen a vevő kegyét keresi, a gondolat helyett, amiért fontosnak tartotta azt megörökítésre. De az csak egy bravur. Még a fényképezőgépek sem tudnak egzakt fotorealisztikus képet alkotni. Hiszen neki is ki kell választani egy olyan “nézetet” amit megörökít, levágva a széleket amik a sejtést tartogatják. Majd homályba ágyazza a részleteket amitől az kiemelkedik. A festészetben, a látottak a művészet, amiért ecsetet ragadt az alkotó. Még akkor is ha korlátozza az élvezhetőséget a fotorealisztikus képességnek “hiánya”. De mi alapján versenyeztetnénk Dalit és Klimt-et, két zseniális rajzolót, mikor ugyan azt a képet, mindketten másképp rajzolnák le. Miért tennénk közéjük rangsort, még akkor is ha a végeredményt  képességeikhez igazították, mint Léger, hiszen nem tökéletes alkotások vannak csak egyediek.

A zenéhez hasonlóana, a festészet nem tud elszakadni a látottaktól, hiszen mondanivalóját egy vizuális élményen keresztül tudja csak kommunikálni. Míg a zenében az ének meséli el a történetet, és a zaj zenére és hangokra van konvertálva.